A Villanyszerelő Gyöngyös csapatára te is számíthatsz

Rólunk

Mindig is közel állt Gyöngyös a szívünkhöz, hiszen itt nőttünk fel, jól ismerjük a területet és minden ideköt minket. Éppen ezért szeretünk a környéken dolgozni.

Hiszünk abban, hogy ha becsületesen dolgozunk mindig lesz kenyerünk, amit az asztalra tehetünk. Nem szeretjük az unalmat. A kihívásokkal teli munka mindig örömmel tölt el bennünket, hiszen ez által folyamatosan fejlődhetünk.

Sok barátot szereztünk a kivitelezésben töltött hosszú évek során, így ismerős számunkra a legtöbb környékbeli burkoló, kőműves, festő és gipszkartonos. 

A környéken élnek partnereink is, így könnyedén tudunk egyeztetni a villamos mérnökökkel, felelős műszaki vezetőkkel, MVM-es ügyintézőkkel.

csillár felszerelés 1

Balogh Tamás Villanyszerelő

„Büszke vagyok rá, hogy sok évig egy olajfúró torony villamossági rendszerén dolgozhattam, több nemzet legrátermettebb villanyszerelőjével együtt. Itt tanultam meg, hogy a megfelelő technológiai tudás és a szabványos szerelés elegye adja a legidőállóbb, legerősebb villamos rendszereket. Munkám során kiemelten fontosnak tartom, hogy a szakmai és a megbízói igények egy platformra kerüljenek, minden szereplő maximális elégedettségére.

Kiss Dániel Villanyszerelő

„Számomra nagyon fontos a környezet-védelem és tudatosság. Mind magánemberként, mind villamossági szakemberként vallom, hogy sokat tehetünk a Földért, gyermekeink jövőjéért, ha például zöldenergiát használunk vagy újrahasznosítunk. Munkám során a megújuló energiában, az elektromos fűtési rendszerekben, a napelemek és az okos otthonok terén látom a jövőt. Tudom, hogy ezen technológiák kombinálásával akár ingyen is fűthetünk télen, ami egy nagyon környezettudatos megoldás.” 

TOVÁBBI TÉMÁK